Az ideális állásinterjúról már írtam egy korábbi bejegyzésemben. Sajnos valószínűleg némi felháborodást keltene, ha valóban az alapján válogatnának, hogy ki mennyire bírja a bulit, és milyen szépen tudja méltatni a Bettike-Etele duót. Számomra érthetetlen, hogy miért. A szubjektivitásnak és az önkényeskedésnek számtalan formája működik A Hatóságnál, ez legalább őszinte lenne és hasznos. A jelentkezőknek is. A módszerrel az énfajtám azonnal kiesne megspórolva értelmetlen küzdelmet, elkeseredést, kiábrándultságot, többéves poklot, miközben valóban azokat a képességeket mérné, melyekre szükség van a köztisztviselői mindennapokban. Sok értelme képzettséget, motiváltságot stb. vizsgálni úgysincs, mivel ezek nélkül szépen el lehet éldegélni A Hatóságnál. Ez különben is olyan snassz.
Szerencsére Etele tényleges állásinterjúi is megérnek egy postot. Az interjúk nagyfokú változatosságot mutatnak, precízen megtervezettek, és feltűnően nem alkalmasak arra, hogy túl sok hasznos információ derüljön ki a jelöltekről. Nézzünk ezekből néhányat.
Mindjárt elsőnek itt van a saját interjúm. Ez gyakorlatilag arról szólt, hogy milyen nyaralási lehetőségek vannak a cégnél, és hogy hol lehet a környéken ebédelni. Még azt is rögtön megtudhattam, hogy a szomszédos étteremben minden napra sajnos nem elég a kajajegy. Teljesen az volt az érzésem, mintha szerepet cseréltünk volna, és ők akarnának engem meggyőzni. Két évvel később azt találta ki Etele, hogy azért szórakozik velem, mert nem mondtam az interjún, hogy tanulok a szabadidőmben. Többször próbáltam felhívni a figyelmét, hogy egyrészt akkor még nem tanultam, másrészt ha ez ennyire fontos, talán praktikus lett volna rákérdeznie. Esetleg engem is hagyni szóhoz jutni. (Aki egyébként úgy gondolja, hogy ez hülyeség, és az igazi ok a szemétkedéseire nem ez volt, az nem téved. Miért van, hogy mindenki röhög Etele ezen állításán?)
Néhány vidám percet okozott legkedvesebb kolleganőm esete is. Az interjú végén mondták neki, hogy még van egy jelölt, akit meghallgatnak, majd kb. 5 perccel a távozása után kérték, hogy menjen vissza, ha még a közelben van. Ezután Etele közölte vele, hogy van egy rossz híre. Mindenki halál komoly. Kolleganő agyán végig futott, hogy mit szúrhatott el, ha már ilyen hátszéllel is bukta az állást. Mire Etele csibészes vigyorral: fel kellene mondani A Zrtnél. Tulajdonképpen hasznos mindjárt az interjún tudtára adni az új – és ismeretlen - kollegának, hogy itt bizony komoly, felelősségteljes, felnőtt emberek kezében a gyeplő.
És végül a top kérdés Etelétől: Milyen színű a közigazgatás? Kb. 2 évig találgattuk, hogy milyen színű lehet, búcsúzóul megkérdeztem erről. Ki kell ábrándítsak mindenkit, aki valami komoly pszichológiai hátteret sejt a kérdés mögött. Állítólag mindegy mit mondasz, csak meg tudd indokolni.
Egy beszélgetés kollegák között a kérdésről:
- Na és milyen színű?
- Nem tudom, Kata 2. lett a zölddel?
- És akkor miért őt vették fel?
- Mert neki volt ismerőse.
Tényleg neki volt. Azt hiszem, ez jól mutatja, hogy az interjúnak egyébként milyen hatalmas a jelentősége.